Amint az várható volt, a Google elérhetővé tette legújabb szolgáltatása a +1 weboldalakba ágyazható Google +1interfészét. Létrehoztak egy egyszerű felületet, ahol legenerálhatjuk a +1 buttonokat, majd beágyazhatjuk weboldalunkba.

Google +1A Google +1 a social media hullám jegyében született. Ugyanakkor ellentétben a Binggel, ahol nemrég integrálták a Facebook lájkokat és rögtön rangsorolási tényezővé is emelték, a Google óvatos az új eszközzel kapcsolatban:

„Ez csupán egy elem azok közül, amelyeket a Google figyelembe vesz egy oldal relevanciájának és sorrendben való helyének meghatározása… a +1-eknél, mint minden más új rangsorolásban részt vevő elemnél, kezdetben óvatosan járunk el, és figyeljük, hogy miként vehet részt ez az elem a keresési minőség javításában.”

A Google, hogy bizonyítsa mennyire komolyan gondolja a közösségi média felé való elmozdulását, a google keresési listáját is nagyban befolyásolja már most is, hogy hány ember +1 ezt az adott oldalt, sőt még a fizetett hirdetéseket is. Ez véleményem szerint hatalmas változás, hatalmas váltás az eddigi statikus, linkekre épülő találati listával szemben. Kíváncsi vagyok, hogyan befolyásolja ez majd a keresőoptimalizálást.

Biztos, ami biztos, érdemes beépíteni a weboldalba a +1 gombot, és szerezni minél több +1 -et a látogatóktól, mert az már most biztos, hogy ez lesz a jövő.

Az új button bár már 40 nyelven elérhető, de jelenleg csak a angol nyelvű Google-ön bejelentkezett userek számára jelenik meg a keresési listában. A +1 gomb a weboldalak mobilos verziókban is látható természetesen, de a Google mobil változatában egyelőre nem.


+1-ek megtekintése

Időnként könnyebb pontosan a keresett dolgot megtalálni, ha valaki már megtalálta azt előttünk. Ajánlásokat kaphat az Önt érdeklő dolgokhoz, pontosan akkor, amikor szüksége van rájuk — a keresési eredményeknél.

Amikor próbálja felidézni, melyik volt az a szállás, amelyet a barátja annyira dicsért, vagy ha támogatandó jótékonysági szervezetet keres — a +1 segít. Csak ügyeljen rá, hogy be legyen jelentkezve a Google Fiókjába


Lehet egy lájkkal több?

Google +A +1 bevezetésével a Google úgy formálja saját képére a Facebook és társai által népszerűvé tett lájkolást, hogy a felhasználók szinte semmit ne vegyenek észre a dologból – legalábbis azon a szinten, hogy nekik az égvilágon semmi teendőjük nincs azon kívül, hogy megszoknak egy újabb gombot, és néha használják is azt.

Google-fiókja ugyanis szinte mindenkinek van: innentől kezdve a +1 áldásos hatását már akkor is érezhetjük, ha mi magunk még nem kezdtük el a Google-gomb nyomogatását. A keresések során ugyanis látni fogjuk, hogy ismerőseink hasonló témában hasznosnak ítélték-e már valamelyik találatot, ezáltal nagyobb eséllyel kattintunk a megjelölt hivatkozásra. A mások értékítéletére építő megoldás ráadásul nem gyűjt tőlünk semmilyen előzetes információt arról, kik legyenek a véleményadó barátaink, automatikusan minden olyan felhasználót az ismerősünknek tekint, akik benne vannak a Google címjegyzékünkben (tehát bárkit, akivel akár egyetlen levelet is váltottunk).


Bízz bennem

A metódus gyermekien egyszerű, ráadásul a Google alapvető, mondhatni eredeti szakterületére, a keresésre épít. Ha ugyanis valamelyik ismerősünk mondjuk egy webáruházban keresgél, és rátalál egy neki tetsző termékre, megnyomja az aloldalon található +1 gombot. Később, amikor mi keresünk hasonló termékre, a találati listában egyből feltűnik majd, hogy az említett oldalra mutató hivatkozás mellett már ott a +1 jelzés, így nagyobb a valószínűsége, hogy valóban releváns tartalom található mögötte.

A Google külön oktató aloldalt is létrehozott a weboldalak üzemeltetői számára, ahol megtanulhatják a +1 gombok beépítésének módját, testre szabhatják a kis ikon megjelenését, és elérhetik a szolgáltatáshoz tartozó teljes dokumentációt.

 

Itt szeretnénk megkérni, hogy ha tetszik a szolgáltatásunk vagy egyszerűen csak segíteni szeretne nekünk, plusz egyelje az oldalunkat!

 


Köszönjük!

Juhász Péter